Móricz Eszter: Hiányzik az életből valami
A napok rohannak, futnak,
céltalan bolyongunk a szürkeségben.
Mindenki siet valahová.
Nincs idő, nem állunk meg egy percre sem.
Hiányzik valami az életünkből.
Nem látjuk a tarka virágok színét,
nem érezzük a napfény melegét.
Hiányzik egy ölelés, egy jó szó,
elmúlt nyarak igézete,
ringó kalászos, erdők illata.
Hiányzik az életből valami...
Egy csoda, egy varázs, egy csillaggyúlás.
Egész életünkben szakadatlanul,
fuldoklásig küzdünk, harcolunk.
Vágyódunk a tökéletességre,
és csak reménykedünk hiába.
Reménykedünk egy csókban, ölelésben,
egy kézfogásban, egy mosolyban.
Hiányzik az életből valami...
Hiányzik a jó, hiányzik
a napfény mosolya, az éjszaka
vaksi pislogása, a hajnalok
ébredő ölelése.
Hiányzik a nappalok hangos nevetése.
A nappalok rohannak, futnak,
mindenki siet valahová.
De egyszer, valahol meg kellene
állni egy mosolyra, egy
ölelésre, egy igaz szóra.
Valahol meg kellene állni,
segíteni azon, aki elesett.
Meg kellene tanulni újra
mosolyogni, kezet nyújtani!
Hiányzik a világunkból
a nagy világ...
Hiányzik az életünkből
az életünk, - a szeretet."
