Az álom is elkerül
Nem jön még a kínzó álom,
Bár egyre jobban már azt is várom.
Várom, hogy elvigyen,
Hogy a lelkem talán megpihenjen.
Amikor elszenderedjek egy órára,
Ne arra ébredjek, hogy: Te gyáva!
Nem félek az élettől, de most mégis
Kínzón gyötör és lehet, hogy elégek én is.
Vágyom a nyugalomra,
Hogy holnap felkeljek, és ne legyen ma.
Mindig a másnapot várom,
Hogy teljen az idő, elvigyen az álom.
Szeretnék újra önmagam lenni,
Lássák, boldog vagyok és emberi.
Nem tudom, meddig tart ez még,
Lassan már nem bírom, tán meghasad az ég.
Megint magamat látni
Boldogan, optimistán élni.
Várni a reggelt, az estét,
És nem mondani, hogy túlesnék.
De már az álom is gyötör, nem hagy nyugodni
Minden eszembe jut, mi ki akar szakadni.
Egyedül vagyok ebben a nagyvilágban,
Nincs ki mellém bújjon ágyamban.
Kell a szeretet, a megnyugvás, a béke,
Azért, hogy valaki felébresszen és azt mondja, vége!
Nincs többé szenvedés, nincs többé rossz álom,
Csak Te meg én, aki örökké a szerető párom.
Oaje Henrietta
