A gyermek abból tanul,ahogyan él.
Ha a gyermek együtt él a kritikával. Megtanulja a bírálgatást.
Ha a gyermek együtt él a gyűlölettel, megtanulja a háborúzást.
Ha a gyermek együtt él a félelemmel,Megtanulja a szorongást.
Ha a gyermek együtt él a szánalommal,Megtanulja az önsajnálatot.
Ha a gyermek együtt él a nevetségességgel, Megtanulja a félszegséget.
Ha a gyermek együtt él a szégyennel,Megtanulja a bűntudatot.
Ha a gyermek együtt él a megértéssel, Megtanulja a türelmet.
Ha a gyermek együtt él a buzdítással,Megtanulja a magabiztosságot.
Ha a gyermek együtt él a dicsérettel,Megtanulja mások megbecsülését.
Ha a gyermek együtt él a jóváhagyással,Megtanulja szeretni magát.
Ha a gyermek együtt él az elismerésselMegtanulja, hogy céljai legyenek.
Ha gyermek együtt él az önzetlenséggel,Megtanulja a nagylelkűséget.
Ha a gyermek együtt él az őszinteséggel és méltányossággal,Megtanulja az igazságot és jogszerűséget.
Ha a gyermek együtt él a biztonsággal, Megtanul hinni magában és környezetében.
Ha a gyermek együtt él a barátságossággal,Megtanulja, hogy a világ olyan hely, ahol jó élni.
Ha a gyermek együtt él a nyugodt derűvel, Megtanulja, hogyan találjon lelki békét.
Vajon a mi gyermekeink mivel élnek együtt?
Csak a szeretetet lehet vég nélkül osztogatni úgy, hogy közben mégsem fogy el.
Anne Morrow Lindbergh
Hamvas Béla
“Valami érthetetlen kapcsolat van a barátság és a csillag között.
Miért csillag a barát?
És miért barát a csillag?
Mert olyan távol van, és mégis bennem él?
Mert az enyém, és mégis elérhetetlen?
Mert az a tér, ahol találkozunk nem emberi, hanem kozmikus?
Mert nem kíván tőlem és én sem kívánok tőle semmit?
Csak azt, hogy legyen, és így, ahogy van; és ő van, és én vagyok, ez kettőnknek tökéletesen elég?
Nem lehet rá válaszolni.
Nem is kell.
De, ha nem is lehet, barátom iránt mindig azt fogom érezni, hogy csillag,a világegyetemnek rám ragyogása.”