Áprily Lajos: Őszi monológ
Hallod? - Megint az ősi jaj:
a páncélfényű őszi varjak:
a nyár tüzéből perje-raj,
amit az őszi szél kavargat.
Látod: ha most elomlanál
borzongató magányu réten,
s kísérgetőd, a gyors halál,
befogná kék szemed sötéten,
itt pásztor nem találna rád,
míg hó után a sás kisarjad,
csak a fekete szerenád,
a páncélfényű őszi varjak.
"Milyen fehér!" - "Milyen fehér!"
rikácsolnák nagyélü csőrrel.
"Enyém a szív!" - "Enyém a vér!"
s lecsapnának nagyívü körrel.
Kutatgatnák berzenkedőn,
hol áll a véred régi vedre,
s szállnának érte vad mezőn
páncélos, szárnyas ütközetre.
S ha lent eldőlt az ütközet,
felcsapnának széltől kavarva,
s száguldva vinnék holt szived
a villámtalan zivatarba!
