Puskin: Az élet szekerén
Megrakják néha roskadásig,
de a kocsi vígan repül:
a vén Idő ül a bakon
és hajt, hajt istentelenül.
Reggel beszállunk, nyaktörésre
készen, szívünk csak úgy röpít;
félre lustaság, óvatosság:
"Hajts - kiáltjuk -, az istenit!"
Délre alábbhagy a buzgóság,
a vad iram félholtra ráz;
nézzük a lejtőt, omladékot:
"Lassan - kiáltjuk - hé, vigyázz!"
Estére végre megnyugodna
az összezötykölt társaság,
s próbál a vackán elaludni...
de a kocsis csak hajt tovább.
