Csak a szeretetet lehet vég nélkül osztogatni úgy, hogy közben mégsem fogy el.
Anne Morrow Lindbergh

Szeretetről

Szeretetről...

Tudod arra gondoltam, mennyire fontos az embernek a visszajelzés. Nem, nem az elismerésre gondolok. Az más. A visszasimogatásra. Arra, ha valaki meggyógyít egy beteg madarat, nem vár érte köszönömöt se fizetséget, de megsimogatja a búcsúzkodó szeretetkör. Aki szeret, azt szeretné adni, amit maga is legtöbbre tart. A madár a repülést. Mit adhatna mást? Aki szeret, azt, amit legszebbnek, legjobbnak tart a világon. Simogat, akit boldoggá tesz, ha szeretetből megsimogatják. Betakar, aki arra vágyik, egy szerető kéz betakarja. Nem, nem azért, hogy visszakapja, az igazi szeretet nem ismeri az üzletet. Csak, mert aki szeret, azt adja, ami számára a legkedvesebb. Ha tehetné, a szívét adná. De, mert nem teheti, hát azt, ami nagyon fontos. Neki. Aki adja, annak. Szeretettel adni, csak a legfontosabbat lehet. A legmelegebb szót, A legszebb mosolyt, a legkülönlegesebb kavicsot. A legkedvesebb mozdulatot, a legforróbb fohászt. Annak, akit szeretünk.

Hamvas Béla

“Valami érthetetlen kapcsolat van a barátság és a csillag között.
Miért csillag a barát?
És miért barát a csillag?
Mert olyan távol van, és mégis bennem él?
Mert az enyém, és mégis elérhetetlen?
Mert az a tér, ahol találkozunk nem emberi, hanem kozmikus?
Mert nem kíván tőlem és én sem kívánok tőle semmit?
Csak azt, hogy legyen, és így, ahogy van; és ő van, és én vagyok, ez kettőnknek tökéletesen elég?
Nem lehet rá válaszolni.
Nem is kell.
De, ha nem is lehet, barátom iránt mindig azt fogom érezni, hogy csillag,a világegyetemnek rám ragyogása.”