Olasz Timea:
Éjszaka
Éjszaka.
Koromfekete árnyak –
nem bántanak.
Fenyőtű, barna bokrok
suttogás a csendben :
lélegzetek.
Egymáshoz igazított léptek
rengeteg
fenyőerdő
és ki nem mondott gondolat
csak még addig a fényig
talán kitart
a bátorság -
Talán megóv a csend
lapulnak az el nem
engedett szörnyek.
Néha-néha
egy-egy mondat
csak nagyon távoli
rokona
a gondolatoknak.
Három szempár
csöndet-éjszakát kutat
három szívben
háborog
múlt – jelen s
talán a jövő még
Befele látunk,
csak léptünk tart
amarra – a fény fele
szemünk magunkba néz
és csodálkozik:
vajon itt, a
fenyőtű csöndben
a nagyvilág
békés ölében
mit keresünk?
Hová igyekszik
a lélek?
Egymás felé?
Egymástól el?
Hollófekete-puha
szárnyakon
egyszer csak eljövend
és megnyugvó
arcunkra száll
a bizonyosság:
nem vagyunk egyedül.
Varázslat ez
az éjszaka
a fenyőtű - csöndben.
