Tolnai Viktória:
Álmatlanok könyve - Emlékkönyv
Ismét kerülnek az álmok,
Az agyam egyre csak forog,
kavarognak benne kusza gondolatok,
s rég elhangzott mondatok,
melyeket mintha csak most hallottam volna...
Amikről azt hittem, rég eltemettem,
minden szó bennem él, semmit nem feledtem...
Rejtekéből felszínre tört minden,
amit már a múlt egy darabjának hittem.
Frissnek tűnnek az emlékek,
megfakultak,
most új köntösben visszatértek.
Amiről azt gondoltam, már semmit sem számít,
most új reményekkel ámít...
Talán soha nem is akartam megválni tőlük,
talán az idő segített, hogy feltámadjon emlékük.
Az életem egy könyv,
s emlékeim könyvjelzők benne,
melyek segítenek,
ha válasz máshol már nem lenne.
A múltban keresek új kérdésekre régi feleletet.
Visszalapoztam,
megtörtént, amire soha nem gondoltam.
A lapok teleírva,
elhibázott életem jegyzőkönyve,
de annyi üres oldal van még benne...
Minden fejezet külön állomás:
boldog percek, sok-sok árulás,
százezer mosoly, nehéz könnyek,
életerő, rengeteg csalódás.
Mind-mind ott vannak,
Hol, mint remény, hol, mint sötét folt,
minden mi szép,
s mi gyötrelmet okozott.
S folyton csak lapozgatok,
éjfélt üt az óra, s még mindig ébren vagyok.
Szemeim elnehezülnek,
az álmok mégis kerülnek,
s egyre csak gondolkozom,
emlékekbe burkolózom,
keresem azt, amire vágyom,
hogy ne kerüljenek többé az álmok.
