Henkee : Fűszál
Csak egy fűszál.Ennyi.
Üres,pótolható semmi.
De ha ezt a semmit kezembe veszem,
Látványa történetet mesél nekem.
Mit lenéz az ember,megvet,
Valahol gyökeret ereszt.
Nekibuzdul,kétségbeesve harcol,
Ellenségeivel konokul dacol.
Felragyog benne a szépség:
A tett Dicsőséges Érték!
A tiszta szívből jövő igaz jóság,
Őszintébb létre való hajlandóság,
A gőg nélküli büszkeség,
Derűs alázat,tisztesség,Feltétel nélküli szeretet;
Ez emel emberibb sorsra titeket.
Sa kis fűszál,a megvetett,
Küzdött,amíg csak lehetett.
Nézzétek,lám,most nálunk sokal nagyobb,
Pedig az élettől semmit sem kapott.
Ellenáll vad,hideg szélnek,
Szárazságnak esőzésnek;
Lábainkkal tapostuk,ő meghajolt,
Ha zokogva téptük,kárunkon nem dalolt.
Óvatosan,lassan,csendben,
Beépült az életekbe.
Nem kér tőlünk vezérlést,segédutat,
Ám észrevétlen intő példát mutat.
Csak egy gyönge fűszál.Ennyi.
Benne élet reményei.
Küzdeni,küzdeni mindig küzdeni,
Világnak remény csodáját üzenni!
Csak egy gyönge fűszál.Ennyi.
Valójában mégis mennyi!
S ott,hol boldogságot,reményt találhat,
Az élet úgyis utat tör magának.
