Szabó Balázs
Nőnapra
Te gőgicsélve beszélő
Rózsaszínt álmodó baba,
Te felnőtt földre rálépő
Lány, kinek halk még néha szava.
Néked adom szavaim szép szirmait,
Fogadd hát e verset virágként ma itt!
Te síró hangot is megértő
Családjáért élő anya,
Te bölcső mellett mesélő,
Ezüsthajú, kedves mama.
Néked adom szavaim szép szirmait
Fogadd hát e verset virágként ma itt!
Letépem néked a rózsát
Mi szívemnek kertjében nőtt,
Szám énekli most az ódát
Mit gondolatom titkon szőtt.
Néked adom szavaim szép szirmait,
Fogadd hát e verset virágként ma itt!
Kislányok, asszonyok, hölgyek
Földnek tündéri lényei,
Hegycsúcsok, dombok és völgyek
Szürke napoknak fényei,
Néktek adom szavaim szép szirmait
Fogadjátok versem virágként ma itt!
Csak a szeretetet lehet vég nélkül osztogatni úgy, hogy közben mégsem fogy el.
Anne Morrow Lindbergh
Hamvas Béla
“Valami érthetetlen kapcsolat van a barátság és a csillag között.
Miért csillag a barát?
És miért barát a csillag?
Mert olyan távol van, és mégis bennem él?
Mert az enyém, és mégis elérhetetlen?
Mert az a tér, ahol találkozunk nem emberi, hanem kozmikus?
Mert nem kíván tőlem és én sem kívánok tőle semmit?
Csak azt, hogy legyen, és így, ahogy van; és ő van, és én vagyok, ez kettőnknek tökéletesen elég?
Nem lehet rá válaszolni.
Nem is kell.
De, ha nem is lehet, barátom iránt mindig azt fogom érezni, hogy csillag,a világegyetemnek rám ragyogása.”